Hálával telve a szív Barcson és szórványaiban

„Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre.” Zsoltárok 100:4-5

Az Úr szeretete árad a szívből, amikor visszapillantunk a mögöttünk levő pár hónapra. Gazdagok vagyunk, no nem anyagiakban, de az Úr megáldott bennünket sokszorosan.

Hadd kezdjük a legutóbbi örömös eseménnyel, a konfirmációval:

Pünkösd áldott és szent ünnepén négy fiatal állt meg a barcsi templom úrasztalánál.  Az igaz keresztyén hitről azt tanítja hitvallásunk, hogy az egyrészt Isten kijelentését igaznak tartó ismeret, másrészt Isten iránti bizodalom. Keresztyén hálával és megelégedettséggel hallgattuk fiataljaink hitbeli ismeretének bizonyságtételét, a kiválasztott kedves énekeik első szakaszát – „Mely igen jó az Ur Istent dicsérni” (Kristóf); „Itt van Isten köztünk” (Laura); „Az Isten Bárányára” (Levente); „Isten élő Lelke jöjj” (Máté), továbbá fogadalomtételüket. Aztán több mint ötvenen éltek az  úrvacsora kegyelmi ajándékával, természetesen először konfirmandusaink, szüleik és keresztszüleik. Az is széppé tette ezt a napot, hogy együtt szolgálhattunk Nt. Fodorné Ráskó Éva lelkésznő testvéremmel, aki az úrvacsorai agendát végezte. Igy nem csupán két konfirmandus testvérünk keresztszülőjeként volt jelen, hanem mint szolgatárs. Igen, jó az Úr!

Vallástanárnőnk sem kevesebb örömmel volt jelen e szent alkalmon, hisz ő is kettős minőségben ünnepelt: egyrészt mint hálás édesanya, hisz ikrei konfirmáltak, másrészt mint vallástanár, aki kiskoruktól ismerte ezeket a drága gyermekeket. Hadd álljon itt hálatelt vallomása: „Nagy hálával tölt el, hogy taníthattam és a hit útján kísérhettem az idén konfirmált fiatalokat, általános iskolai tanulmányaik során. Könnyű volt az Úr igéit megismertetni velük, mert mindannyian őszinte, nyitott szívű, befogadó gyermekek, hívő szülői háttérrel. Jó volt látni évről-évre, ahogy érdeklődésük nem lankadt, sőt, egyre komolyabb kérdéseket tettek fel Istenről, és a keresztyén életről. Nagy öröm volt megtapasztalni, ahogy befogadták az Ige magját szívükbe, s a konfirmáció alkalmával hallani bizonyságaikat, hitvallásukat! Istennek legyen hála!” (Landeszné Ráskó Violetta).

Balról jobbra, első sor: L. Kristóf, L. Levente, G. Laura, G. Máté, K. Sára lelkipásztor, K. János, presbiter; Balról jobbra, hátsó sor: L. Violetta, hitoktatò, D. Erzsébet, presbiter, T. Ildikó, presbiter, pénztáros.

Fiataljaink nem csupán a Heidelbergi Káté megtanulásával és énekekkel vallották meg hitüket, hanem egy olyan írás is született mindegyiküktől, melynek a címe ez volt „Kicsoda nekem Jézus?” Ezek a fiatalok megértettek Jézus szavait: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.” (Máté ev. 10:32)

Hadd álljon itt hitvallásuk, bátorításul, hogy igenis, vannak fiatalok, akik szeretik az Urat:

G. Laura, 13 éves: „Ki nekem Jézus? Nehéz ez a kérdés, néhány órás elmélkedés sem elég a válaszra. Imáimban Istenhez fordulok, de nem az ember Jézus Krisztushoz. Amikor olvasom a Bibliát, akkor viszont, mint embert látom, a hosszú hajú férfit. Hittan órán azt tanultam, hogy Jézus az élő Isten fia, aki értem is meghalt a kereszten, s ezzel fejezte ki szeretetét irántam. Magára vállalta a halált, hogy nekem örök életem legyen. Ő az én legjobb barátom, minden körülmények között. Velem van, amikor szükségem van rá.  Ő az, akinek elmondhatom szívem minden érzését, Ő szeret és vár reám; ha elcsüggednék megerősít, csupán imára kell kulcsolnom kezem. A Bibliát olvasva Jézus az, aki a vizet borrá változtatta, aki feltámasztott egy halottat, aki talpra állított egy bénát, aki meggyógyított egy vakot, akit keresztre feszitettek, hogy nekünk békességünk legyen. Jézus egy kapocs Isten és mi köztünk. Ha egyszóval kellene elmondanom, nekem Jézus a SZERETET.”

L. Kristóf, 15 éves így tett bizonyságot Jézusról: Sokat hallottam már Jézusról, például hittanórákon, Istentiszteleteken és otthon. Na de ki nekem Jézus? Nekem nem más, mint: a menedékem, ha félek valamitől; a segítségem, ha valamit nem tudok, vagy ha nem jut eszembe a válasz a dolgozatok írásánál vagy feleletkor; meghallgatja imáimat és panaszaimat, így Ő a bizalmasom; erőt ad, ha fáradt vagyok, így megtudom csinálni, amit Nélküle nem tudnék; megerősít engem. Szóval a kérdésre a válasz: Nekem ő Jézus.”

G. Máté, 16 éves hitvallása: „A hittan órákon vagy a különböző istentiszteleti alkalmakon mindnyájan megtanultuk, hogy Jézus az Úr Krisztus, az élő Isten Fia, aki kereszthalálával megváltott minket a bűntől és kiengesztelte vétkeink miatt az Atyát. Igen, ez így nagyon szép! Ezt jól tudjuk, megtanultuk és sokat hallottuk már. De ki nekem Ő valójában? Erre a kérdésre már nehezebb választ adni. Az Úr azonban tőlem is hallani akarja, hogy kinek tartom őt, akár csak egykor az apostoloktól. Jézus számomra az én megváltóm, akihez minden körülmény között odaléphetek, letérdelhetek elé és elmondhatom neki szívem minden érzését. A vágya, hogy boldog legyek, felemel a csüggedésemből. Ő minden pillanatban vár rám, mindig jelen van, amikor szükségem van rá. Tudom, benne bízhatok, Ő mellém áll. Jézus számomra az újrakezdés lehetőségének reménye, mivel életében is az irgalmat gyakorolta mindenki felé, aki teljes szívével megbánta vétkeit. Nem kér mást tőlem sem, csak hogy ismerjem be, hogy bűnös vagyok és rászorulok végtelen irgalmára és szeretetére. Jézusnak ugyanis végtelen szeretete van: „Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért.” (János ev. 15:13)

L. Levente, 15 éves megtapasztalta, hogy Jézus egészen közel van mindenkihez, aki segítségül hívja Őt: „A nehéz mindennapokban Jézus a segítségem. Ő a támaszom, akire mindig számíthatok. Ő a reménységem akihez bátran fordulhatok. Ő a Megváltóm, aki meghalt helyettem. Ő az én szerető Istenem. Ő az életem iránymutatója.”

Fiataljaink reménységünk is, hisz ők gyülekezetünk jövendő presbiterei, gondnokai. Ezért tartjuk fontosnak, hogy ismerjék az előző generációt és tanuljanak tőlük. Így látogattuk meg a Barcsi Szociális Otthonban testvéreinket, akik nagy szeretettel fogadták fiataljainkat, és mondták el, hogy mit jelent számukra az Istenbe vetett bizalom és hit a mindennapokban. Köszönjük!

Hetenként meg-megújuló örömöt jelentenek bibliaóraink. Jelenleg a Filippibeliekhez írott levelet tanulmányozzuk, ám a böjti időszakban a böjtről tanultunk együtt. Volt úgy, hogy 13-an ültük körül az Ige asztalát. Havonkénti családi istentiszteleteink, ahol kis zenekarunk (egy tanárnő három tehetséges gyermekével) teszi örömössé a gyorsan tova röpülő istentiszteleti órát, valamint a szociális otthonban tartott úrvacsorás istentiszteleteink, ahol ötven körül vesznek részt, közöttük az intézet dolgozói is, mind-mind ok a hálára.

Gyülekezetünk egy kis csapata hűségesen, örömmel szolgál ezeken az alkalmakon.

Köszönjük, hogy együtt adhatunk hálát az Urnak. Természetesen keresztelők, látogatások, telefonban vagy személyesen elmondott imák, a rendben tartott és kigyomlált templombejárati kis virágoskert, a hűségesen vezetett pénztárkönyv, presbitereink, a levágott fű, a kerti pad, a házilag készített szúnyogháló, még a rendőrségen végzett fordítói szolgálat is, nem utolsó sorban a vasárnapi ízletes ebédek mind arról tesznek bizonyságot: összetartozni jó, és Krisztushoz tartozni EGYÜTT még jobb.

Szórványaink – Drávagárdony és Kastélyosdbombó – fogyóban, de bátorságosan állnak „strázsát a végeken.” Feladatomnak és küldetésemnek érzem, hogy ne tápláljam bennük a kudarc szellemét, hanem azt, hogy Isten igenis megáldja azt, hogy ők kitartanak és hűségesek. Egy olyan generáció ők, akiknek mindennél fontosabb volt az Isten háza, és fájdalmas számukra, hogy a szeretett templom bezárhat. Igen, Sándor bácsi, aki egyedül battyog az úrvacsorai jegyekkel és ketten tartjuk a húsvéti istentiszteletet, nem kevésbé áldott, mint ahol százan állják körül az Úr asztalát. Mert szórványainkban meg kell látnunk a kevésben a csodát: igazi kincs minden együtt töltött idő, legyen az istentisztelet, beszélgetés, vagy akár az anyakönyv fényképezése egy doktori dolgozathoz, hisz mindennel azt valljuk meg: „hűséges az Úr.” A Kastélyosdombói Erzsike néni templomkerti rózsái, dolgos keze, csendes szeretete olyan bátorítás, amivel mindig meggazdagodva jövök el.

Kedves olvasó, ugye tudjuk, hogy a hála átformálja a szívet és a lelket? Ezért a zsoltáros felhívása: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre.” Nem azért adhatunk hálát, mert problémamentes az élet, hanem azért, mert aki megformálta életünket, az az Úr erőt ad, hogy nehézség és kihívás, öröm és bánat közepette hálát adjunk. A menny és életünk Uráé, Jézus Krisztusé legyen a dicséret, mert hűsége örökké tart.

Soli Deo Gloria

Katócz Sára Ildikó

Barcsi, Drávagárdonyi és Kastélyosdombòi lelkipásztor